Rólam Mondtátok
Ahogy Roland mondja - tévedsz, ha azt hiszed, hogy rosszul nézel ki a fotókon. Nagyon szimpatikus fotós, akivel lehet beszélgetni, ez a siker kulcsa. Nagyon sok fotózást csináltam vele, és továbbra is csak vele fogok. A legjobb Budapesten. Tehetséges, és mindig kész bármilyen ötletet megvalósítani. Kiváló fényképezőgépe van és még filmre is fotózik. Ez manapság sokat mond.
Julia Nefedova
Roland tökéletes munkát végzett a fotózásunk során! Nemcsak hogy nagyon jó hangulatot teremtett, de teljesen ki tudtunk lépni a komfortzónánkból, és végig profi segítséget kaptunk tőle. Előtte sosem tudtuk, hogyan pózoljunk, de Roland végig koordinált minket, így a végeredmény egyszerűen tökéletes lett. A fotók magukért beszélnek: profi, igényes, és a szerkesztéssel olyan dolgokat is megoldott, amiket lehetetlennek gondoltunk. Köszönjük az élményt és a csodás emlékeket!
Szabó Linda
Nagyon szeretek/szeretünk Rolanddal együtt dolgozni. Mindig nagyon vidámak az együtt töltött alkalmak, jó hangulatban telnek a fotózások és hiszem, hogy ez a képeken is vissza köszön. Az első alkalom az első kismama fotózásunkkor volt, ennek már 4 éve. Azóta többször is igénybe vettük a szolgáltatásait, de sosem csalódtunk benne, egy csoda amit csinál. A csatolt képen az ő képei láthatóak vászonképen nyomtatva.
Balogh Viktória & Stefán Egon
Blue-hour fotózáson dolgoztunk együtt, amiről a készült képeket imádom!! Szerintem nagyszerű érzéke van a képek szerkesztéséhez, a színvilág is nagyon egyedi. A fotózás maga kellemesen telt, bármikor szívesen újra egyeztetnék vele egy alkalmat.
Terdik Bianka
Számomra a fotózás modellként mindig is egy kényelmetlen és komfortzónán kívüli szituáció volt. De hála Roland tehetségének és mérhetetlen empátiájának, ez megváltozott. Gyönyörű képek születtek és végig felszabadultan éreztem magam. Immár sokkal magabiztosabban állok kamera elé Roland tehetsége miatt. Teljes szívből tudom ajánlani mindenkinek!
Dinnyés Lili
Roland a legtehetségesebb fotós akit ismerek! Páros fotózáson voltunk nála a barátommal és hatalmas élmény volt. Laza, vicces de mégis profi! Nagyon jó hangulatban telt a fotózás és meseszép képek születtek! Nagyon ajánlom Roland mindenkinek, még annak is, aki nem érzi magát magabiztosnak a kamera előtt.
Sárvári Virág
Eddig két fotózáson vettem részt Rolanddal. Én a fotói színeibe és a hangulatába szerettem bele. Munkájára igényes, szakmailag megfelelő a hozzáállása. Legutóbb egy lovas fotózásra kértem meg, állta a sarat. :D Hangulat az mindig első osztályú. Ha feszengsz fotózás közben, vagy nincs ötleted, Roland segít, hogy a legjobb formádat hozd ki magadból és őszinte fotóid legyenek. Nyugodt szívvel ajánlom.
Horváth Fanni
Rolandot már harmadszor kértem fel fotózásra, most a készülő honlapomhoz szerettem volna profi képeket. Az elképzelés megvolt a fejemben, de kicsit izgultam, hogy mennyire leszek a képeken oldott és természetes. Roland barátságos és nyitott személyisége segített feloldódni, és önmagamat adni. A fotózás ideje végül annyira kellemesen telt, hogy az erre szánt idő pikk-pakk elrepült. A végeredménnyel pedig nagyon elégedett vagyok! A képek azt tükrözik, amit elképzeltem.
Ulbrecht Alíz
Egy nyári utcai fotózás alkalmával ismertem meg Rolandot, amikor megállított a Duna-parton pár kép erejéig. Elsőre is kedvesnek, szimpatikusnak tűnt, utána Instagramon felvettük a kapcsolatot. Októberben keresett meg egy storymra reagálva, hogy elmennék-e vele egy tematikus Halloween fotózásra. Nem gyakran szoktam ilyesmire időt, energiát szánni, mégis igent mondtam neki. Nagyon jó döntés volt, fantasztikus képek születtek! Egészen sok mindennel készültünk az eseményre, kinézet terén teljesen szabad kezet kaptam, helyszínt ő választott, kiegészítőket vittünk mindketten. Végig jól éreztem magam, sokat beszélgettünk, ötleteltünk, közös, kreatív folyamatként zajlott az egész fotózás, illetve végig figyelt rá, hogy a lehető legnagyobb kényelemben legyek. Korábban pár hobbifotóssal volt dolgom, tőlük is pozitív emlékekkel távoztam, de itt tényleg érezhető volt a minőségbeli ugrás, nemcsak csodaszép fotók készültek, hanem élményt, szolgáltatást is kaptam.
Fábián Zsófia Eszter
Roland végig tökéletes szakember volt a fotózás során. A fotóink hatalmas visszhangot kaptak a barátoktól és szeretteinktől, és ami még fontosabb, hogy sok-sok évig gyönyörű emlék lesz. Nem is választhattunk volna jobb fotóst életünk ezen kiemelkedően fontos mérföldkövéhez (első terhesség). Minden gyönyörűen összeállt és megfelelt az elképzeléseinknek.
Willie Gevertz
Korábbi rossz tapasztalataimat (pl. tablófotózás) teljesen meghazudtolva, Roland fantasztikus élménnyé tette a 30. születésnapomra ajándékba kapott fotózást. Az októberi szeszélyes időjárás (eső), és a pózolás miatt bennem lévő félelem arra sarkallt, hogy lemondjam az egészet, de utólag nagyon örülök, hogy nem tettem. Roland egy percig sem riadt vissza, nagyon rugalmas volt, minden felmerülő kérdésemre, problémámra, kételyemre volt egy, de általában több megoldása. Végtelen türelme, segítőkészsége és humora varázsolta felejthetetlenné ezt a délutánt. A mindennapokban ódzkodok tőle, ha valamilyen kép készül rólam, de Roland segített felfedezni az előnyös oldalamat. Izgatottan várom a következő közös alkalmat!
Horváth Karina
Rolanddal örömmel dolgoztam együtt, és nem is lehetnék boldogabb az eredménnyel! A fotózás szabadtéren zajlott, és nagyon szórakoztató és nyugodt élmény volt. A végső képek lenyűgözőek. Tényleg remekül megragadta a személyiségemet, és elérte, hogy kényelmesen érezzem magam a kamera előtt. Nagyon ajánlom Rolandot! Köszönöm ezeket a csodálatos emlékeket.
Kun Kitti
Roland közvetlen és profi, nagyon jó hangulatú volt a fotózás
Simon Gergely
Rolandhoz már második alkalommal mentem vissza, mivel nem csak nagyszerű képeket csinál, hanem rendkívül kellemes és természetes hangulatban telik a fotózás, nem érez az ember nyomást, nem az óráját fogja nézni hogy mikor jár le az a pár óra, hanem azon dolgozik, hogy olyan élményt és képeket adjon a megrendelőnek amire mindig is vágyott. Bátran ajánlom mindenkinek, csalódni senki se fog, az biztos.
Asztalos Viktor
Laza hangulat. Jó képek. Menő városi helyszínek. Folyamatos kapcsolattartás. Rugalmasság. Extra jófejség. :) Köszönjük a szuper fotókat, Roland! :)
Bottyán Vivien
Nagy örömünkre szolgált, hogy Rolanddal dolgozhattunk az esküvői portréink elkészítésében, és nem is lehetnénk boldogabbak az egész élménnyel! A fotózás az elejétől a végéig nyugodt és élvezetes volt. Kényelmesen éreztük magunkat a kamera előtt, ami az egész élményt meghitté és barátságossá tette. A fényképek, amelyeket kaptunk, egyszerűen lenyűgözőek - minden fotó természetes, és tökéletesen eltalált. Nem tudjuk elégszer megköszönni Rolandnak ezeket az időtálló emlékeket. Bátran ajánljuk őt mindenkinek, aki tehetséges és profi fotóst keres.
Kseniia G. & Nicoló R.
Mindig is nagyon szerettem mosolyogva a kamera előtt állni, ezért kifejezetten megörültem ennek a nem mindennapi, kreatív fotózásnak. Az egész fotózás pörgős volt, az ötletek egymást követték, a hideg és a szél pedig háttérbe szorultak. A kötetlen ötletelés Rolanddal a fotózás előtt pedig még jobban feldobta a hangulatot. Ilyen kreatív és különleges fotózáson még soha nem vettem részt, úgyhogy nagyon érdekes és inspiráló új élményekkel - és persze csodálatos képekkel - gazdagodhattam. A fotózás egyszerre volt vagány és elegáns, ezért bátran ajánlom mindenkinek, aki kedvet érez, hogy megmutassa a benne lévő kreativitást. Remélem, hogy lesz még lehetőségem hasonló fantáziadús projektben részt venni!
Sz. Eszter
Nagyon jó fotós, csak ajánlani tudom!
T. Norbert
Nagyon kellemesen éreztük magunkat a fotózáson, ebben Roland is nagy szerepet játszott, mivel humoros volt, illetve nagyon kedves, pontos instrukciókat adott, de természetesen ránk is bízta a dolgokat, nem ragaszkodott az időhöz, illetve nagyon türelmes volt. Bárkinek tudom ajánlani, csak pozitív dolgokat tudok mondani!
N. Veronika & Sz. Szabolcs
Egy remek munkàt vègzet Roland! Egy szèp kis story: Budapestre utaztunk barátnőmmel Bècsből. Az előtt pàr nappal rákerestem Roland-ra olyan témával hogy nem e tudná elvállalni egy fotózást ami sötétedés után lenne a Széchenyi Lánchídnál mikor a lámpákat felkapcsolják ès szèp a háttér, elmondtam neki hogy lànykèrésről lenne szó, nagyon tetszett neki a tèma ès említette hogy volt már alkalma fotózni ilyen eseményeken, adott is pàr ötletet, hogy hogyan is csináljuk. Megbeszèltük az időt mikor leszünk ott addigra màr ott vàrt a gyalog àtjàron, kis idő utàn hozzànk fordult hogy szép pár vagyunk ès szeretnènk e kèpet csinàlni, erre igent mondtunk kèsöbb a Roland megkérdezte nem e szeretnènk egyèni kepeket, erre a Roland csinált 1-2-3 képet róla ès az utolsó kèpnèl elfordította ugy hogy a hàtamögè tudtam tèrdelni hogy ne sejtsen semmit. Mikor megfordult vissza a baràtnöm nagyon meglepődött ès örült, ès persze IGEN-t mondot!
Adrijan M.
Mivel nem voltam még ilyen fotózáson, ezért eléggé megszeppenve érkeztem. Szerencsére Roland nagyon jól navigált a beállásokban, és sokat segített ahogyan elmagyarázta mit miért kell csinálni. A végeredmény pedig nagyon sok jó kép lett, meglepően rövid idő alatt. Csak ajánlani tudom a vele való közös munkát!
K. László
Kellemes meglepetés volt, hogy Roland fotózott. Jó helyeket tud, ahová Budapesten érdemes menni fotózni. Tetszenek a weboldalai. Nagyon jó élmény volt, ár/minőség arányban szerintem nincs ellenfele.
Zdenek S.
Ez volt életem első fotózása. Roli nagyon közvetlen és jópofa ami a fotózást könnyedebbé teszi. Remek tanácsokat adott, így sikerült kiemelkedő fotókat készítenie. Őszintén ajánlom Rolit, csalódni nem fogsz. A későbbiekben is tervezek visszatérni hozzá!
Cs. László
Roliban egy nagyon tehetséges srácot ismertem meg, aki a tökéletes végeredményért és élményért minden tőle telhetőt megtesz. Nem csak gyönyörű, hanem WOW képeket készít. Szerencsés vagyok, hogy a fotósom mellett a barátomnak is mondhatom Őt.
B. Ramóna
Roland rengeteg energiát fektet a fotózásra való felkészülésbe és a részletek kidolgozásába, hogy a végén minden tökéletes legyen. Mindezek során partnerként kezel téged, és a végén olyan fotókat kapsz, amelyek a legjobb énedet örökítik meg!
Sz. Eszter
Nem igazán szoktam fotóztatni magam, és nem gondolom, hogy fotogén lennék, de szükségem volt egy portréfotóra és Roland nagyon türelmesen, profi módon dolgozott. Látszik, hogy szereti amit csinál és ért is hozzá. Ahhoz képest, hogy nem hittem, hogy sikerül rólam jó képet készíteni, egészen pozitívan csalódtam. Bátran ajánlom másoknak is.
K. Boróka
Nagyon jó élmény volt a fotózás, nem éreztem frusztrálva magamat, még ha nem is tudtam mit csináljak a kamera előtt, akkor Roland mondta hogyan pózoljak, így előnyös képek születtek. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
M. Jázmin
Már több fotózáson is részt vettem, Rolanddal először egy tavaszi fotózásom volt és azóta is visszatérő vendég vagyok. A jó hangulatban telt fotózások, Roland profizmusa és a gyönyörű képek miatt szeretek Rolanddal dolgozni. Bízom benne, hogy még sok közös projektünk lesz!
K. Réka
Nagyon szimpatikus, emberileg és szakmailag is toppon van. Mi nem vagyunk túl fotogének, de az egész fotózás alatt annyira jól éreztük magunkat, hogy teljesen elfeledkeztünk magunkról és ezáltal nagyon természetes képek készülhettek rólunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom
N. Petra & H. Attila
Szuper hangulatú fotózáson vettem részt Rolival. Hihetetlenül profi, vicces, a képek pedig annyira jók lettek, hogy még magam sem hittem el néha, hogy én vagyok rajtuk. Update: második alkalommal is csodás képek születtek, Roli pontosan tudta, mi áll jól nekem, de a kevésbé kedvelt oldalam is úgy tudja fotózni, hogy sikerült velem megszerettetnie. Remélem lesz még lehetőségünk együtt fotózni, és mindenkinek csak ajánlani tudom őt!
Botka Gerda
Tipikusan nem vagyok nagy rajongója ha fotóznak, de Roland ezt megváltoztatta. Tapasztalat híján mindenben segített, nagyon közvetlen, már-már inkább baráti találkozásnak éreztem. Egy a baj vele, túl jó képeket csinál és nem győz az ember válogatni. :)
Domokos Bence
Féltem, hogy nagyon "mű" képek születnek majd a fotózáson, mert voltak rossz élményeim korábbról. Sokszor elégedetlen vagyok magammal, de szerencsére Roland remek fotókat csinált, így bátran fel merem őket használni bárhol. Ráadásul szuper gyorsan dolgozott, és minden extra kérésünket teljesítette. Nagyon ajánlom mindenkinek!!!
Farkas Judit & Olgyay Gergő
Nagyon boldog vagyok, hogy Roland volt a fotós az esküvőnkön. Nagyon jó munkát végzett, és rengeteg képet kaptunk, amelyek megörökítik életünk fontos eseményét. Volt néhány személyes kérésünk, és Roland figyelembe vette őket. Emellett nagyon tetszett, hogy folyamatosan adott néhány pózolási tippet és trükköt, hogy még jobbak legyenek a képek. Ez tényleg nagyon hasznos, mert nem mindenki született modell :) Szóval, még ha nem is tudod, hogy mit csinálj fotózás közben, de szeretnél remek képeket a fotózás után, Roland kedvesen segít neked ebben, és a legjobb élményt nyújtja neked.
Polina Voronina
Roland gyönyörűen megörökítette az esküvőm boldog pillanatait. Csináltunk egy kreatív fotózást is, ahol őszinte, kedves és humoros személyiségével nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Szakszerűen instruált minket, emlékeztetett a mosolyra :) és csodálatos képeket készített. Közel 9 órát töltött azzal, hogy fáradhatatlanul megörökítse az esküvőnk napját és minden fontos pillanatról kaptunk fotót. És még kocsikázást is felajánlott nekünk, amikor szükségünk volt rá. Teljes szívemből ajánlom őt.
Nijat Hasanov
Roland nagyon készséges, rugalmas és megbízható fotós, csak ajánlani tudom!
Horváth Gabriella
Egy jó pár hete hirdettem az autóm, de szinte semmilyen érdeklődő sem keresett miatta. Gondoltam megkeresem Rolandot hogy lőjön pár profi képet az autóról. Hamar meg is beszéltük az időpontot. A fotók készítése közben még egy gyors “oktatást” is tartott, hogy hogyan kell igazán király képeket lőni. Az új fotók feltöltése után napokon belül már el is vitték az autót. Úgy gondolom, Roland segítsége nélkül még most is árulnám a kocsit.
Gombos Barnabás
Teljesen elképesztő élmény volt Rolanddal. A férjem és én is nagyon érzékenyek vagyunk a kamerára, de mellette teljesen önmagunk tudtunk lenni. Jól megértette a preferenciáinkat, és arra bátorított minket, hogy legyünk önmagunk, miközben gondoskodott arról, hogy megörökítse a tökéletes fotókat. Szeretettel ajánljuk!
Parinita Kumar
Nagyon elégedettek vagyunk a képekkel, Roland remekül instruált, elérte nálunk az őszinte nevetéseket, és az utómunkája is nagyon igényes.
Stein Zsófi
Szuper élmény volt a közös munka, jó hangulatban, mégis profin vezette Roland a közös időnket. A képek kivalasztasa során rugalmas volt, adott tanácsokat és folyamatosan bátorított, adott visszajelzést is. Egyénre szabott, személyes, nem tömeg élmény! :)
Papp Gábor
Nagyon barátságos hangulatú volt a fotózás. Ezelőtt sosem szerettem, ha fotóznak, de Roland pár perc alatt elérte poénjaival, profi instrukcióival hogy ellazuljak, jól érezzem magam és tényleg elhittem, hogy fotogén vagyok. Amellett hogy a képek nagyon jók lettek, egy nagyszerű élménnyel is gazdagabb lettem. Bátran ajánlom mindenkinek.
Nagy Károly
Rolandtól nem csak csodás képeket, de egy fantasztikus élményt is kaptam. Valami egészen különleges módon figyel az emberre, teljesen nyugodt légkört teremt még a városi nagy forgatagban, nyüzsgésben is. Pozitívum még, hogy nincsen időnyomás, nem sürget, teljesen a fotóalanyra hangolódik, hogy kihozza a legjobb oldalát, figyelembe veszi annak preferenciáit is. Szívből tudom ajánlani bárkinek, de különösen azoknak akik bizonytalanok fotózáskor, akik azt hiszik, hogy ők nem fotogének! Roland bebizonyítja ennek ellenkezőjét! Tapasztalatból mondom :)
Horváth Eszter
Nagyon elégedettek vagyunk Roland munkájával! Nagyon ért mindenki nyelvén, és ezáltal feszengős fotózás helyett egy kifejezetten jó hangulatú élményben részesültünk. Fantasztikus, ahogy meg tudja örökíteni a pillanatokat, érzéseket a képeken és mindenkiből a legjobbat hozza ki. Emellett rugalmas, felkészült és kreatív is, szóval minden pozitívat el lehet róla mondani. Mi imádjuk a képeket amik elkészültek, egytől-egyig nagyon minőségi. Bátran ajánljuk Rolandot mindenki számára! Köszönjük mégegyszer!
Kormány Abigail
Nem szeretem, ha fotóznak. Befeszülök tőle. Roland viszont az első pillanattól fogva empátiával közeledett. Nem erőltetett dolgokat, mégis magabiztosan vezetett a fotózás során. Humora gyorsan jó hangulatot teremtett, ami fontos a jó fotók elkészítéséhez. A fotózás jó ritmusban pörgött, jó szeme van ahhoz, hogy meglássa a szépen fotózható környezetet és az előnyös szögeket. Az általa készített fotók annyira jók lettek, hogy bátran használom weboldalon, social media felületeken vagy cikkekben. Azóta már több ismerősömnek ajánlottam őt, és akivel fotózott, nem csalódott benne!
Bitay Andrea
Nagyon szerettem Rolanddal dolgozni, és nem tudom eléggé ajánlani őt! Kellemes kisugárzása és humora nem csak kényelmessé, de igazán magabiztossá is tett a kamera előtt. A képek hihetetlenül gyönyörűek lettek, és minden egyes fotóba beleszerettem. Végignézve a képeket, egyszerre találom őket természetesnek és lenyűgözően profinak. Aki szeretné, hogy a pillanatait ne csak szépen, de különlegesen is megörökítsék, annak Roland egyértelműen a legjobb ötlet!
Aiganysh K.
A legjobb választás Roland, ha életed első fotózásán veszel részt, garantálom, hogy nem ez lesz az utolsó portrésorozatod nála.
S. Máté
Roland nagyon jó abban, amit csinál, és a családommal együtt nagyon nyugodtnak és magabiztosnak éreztük magunkat a fotózás alatt. A szolgáltatásai kétségtelenül csúcsminőségűek voltak, és maga az élmény is élvezetes volt. A legjobb fotózás, amiben eddig részem volt.
Altjin E. & Baysa E.
Roland számomra a tökéletes fotós! Együtt működtem már sok fotóssal, de a Rolanddal töltött fotózások mindig nagyon emlékezetesek és jó hangulatban zajlanak. Nagyon jó érzéke van ahhoz, hogy a modell, még ha kezdő is, komfortosan érezze magát és ezáltal a legtökéletesebb pillanatban tudja őket lencsevégre kapni. Természetesen Roland kedves személyisége is hozzá járul ehhez. Az utómunkálatokat mindig precízen, de gyorsan végzi. Összegezve gondoltam, ha valaki nincsen jóban a kamerával, Roland mellett biztosan el tudja engedni majd a gátlásait, ezért is szívből ajánlom mindenkinek!
Cs. Anna
Rolival már harmadik éve ismerjük egymást és ezidő alatt jónéhány közös munkánk született, amik kivétel nélkül pozitív emlékek számomra. Elképesztően tehetséges fotós, mindig tudja mi kell ahhoz, hogy kimozdítson a komfortzónámból! Alig várom a jövőbeli fotóinkat!!!
M. Viktória
Roland könnyed hangulatú légkört teremtett a fotózáshoz, amiben hamar el tudtam lazulni, és nagyon jól rá tud kapcsolódni az egyedi ötletekre is.
Sz. Máté
Régóta terveztünk egy őszi fotózást a Rolanddal és biztosak voltunk benne, hogy remek lesz a hangulat és csodás képek fognak születni. Azt kell, hogy mondjuk, mind Roland, mind a fotóink felülmúlták az elképzeléseinket! A fotózás előtt átbeszéltük, hogy milyen stílust és hangulatot képzeltük el. A fotózás során végig beszélgettünk, így egy elképesztően baráti, könnyed légkör alakult ki; el is felejtettük, hogy egy fotózáson vagyunk éppen. A képeket nagyon gyorsan megkaptuk átválogatásra; szinte mindet szerettük volna megszerkesztve. Amennyiben egy olyan fotóst keresel, aki segít, hogy ne érezd kényelmetlenül magad és önbizalmat is szerezz a kamera előtt, akkor mindenképpen szívből ajánljuk Rolandot!
V. Jázmin & B. Benjámin
Roland képes volt megörökíteni egy meglepő és őszinte szerelem történetét, nála jobb választást nem is találhattunk volna!!! Roland figyelme és művészi látásmódja értékes emlékeket keltett életre egy ilyen fontos napon számunkra. Köszönet mindenért!
Alejandro J. Z. & Ana F. C.
Nagyon jó élmény volt a fotózás Rolanddal. Hihetetlen jó érzéke van ahhoz, hogy fellazítsa az embert ebben a helyzetben, ami nekem kifezetetten komfortzónán kívüli. Már az egyeztetésnél nagyon készséges és alkalmazkodó volt, a fotózás maga pedig nagyon jól sikerült, maximálisan elégedett vagyok a munkájával, jó szívvel ajánlom.
S. Veronika
Rolival nagyon kellemes volt a fotózás. Jó hangulatban telt, elkapta a legjobb pillanatokat. Gyorsan elérte, hogy ellazuljunk a kamera előtt, mivel nem vagyunk rutinosak. Profi az egész, amit csinál, a végeredmény pedig magáért beszél; gyönyörűek a képek. Szívből ajánljuk őt!
M. Szilvi
Egy csodálatos fotózást kaptam Rolandtól. Nagyon hidegben került sor a szabadtéri fotózásunkra, ami igencsak komoly kihívást jelentett, azonban ezen körülmények között is minden percét élveztem. Roland gyorsasága, precízsége és felkészültsége páratlan volt. Mindent megtett annak érdekében, hogy jól érezzem magam. Rengeteg segítséget nyújtott a legelőnyösebb pózok megtalálásában is, aminek szintén nagyon örültem. Nem “csak” fotókkal, hanem egy óriási élménnyel lehetsz gazdagabb, ha Rolandot választod! Én mindent megkaptam tőle, amit csak lehetett és igazán különlegesnek érezhettem magam a fotózásunk alatt. Csakis ajánlani tudom őt. Az biztos, hogy én még a jövőben is szeretnék dolgozni vele!
M. Blanka
Párommal jegyes fotózáson vettünk részt, mindkettőnk számára új élmény volt maga a fotózás is. Tartottunk is tőle, de mindkettőnk számára pozitív csalódás volt, és csupa szuper élménnyel gazdagodtunk. Roland igyekezte elkapni a kedves pillanatokat, amikből csodálatos képek születtek.
M. Betti & P. Laci
Nagyon kellemes hangulatú fotózás volt, meglepően természetes módon viselkedtünk Roland kamerája előtt, ami a képeken is visszatükröződött. Bátran és szívből ajánljuk!
P. Zsuzsika & B. Gyuri
Szerintem nagyon ritka, amikor valakivel ennyire jól együtt lehet dolgozni, mint Rolanddal. Nagyon sok mindent tudtam meg a pózolásról és személyre szabottan is adott tippeket. Az egész fotózás nagyon könnyed hangulatban telt, nagyon könnyű vele beszélgetni. Én sosem szerettem azokat a képeimet, amiken teljesen mosolygok, mindig nagyon erőltetettnek tűntek; viszont most volt először olyan, hogy tetszettek ilyen képek magamról. Roland mindig mondott valamit, amitől őszintén mosolyogni tudtam, és ezt kiadják a képek is. Profi munkát végez, a kattintástól az utómunkáig; nagyon tetszett a szerkesztés is, pont olyanra képzeltem a képeket, amilyenekre megcsinálta. Nagyon türelmes volt végig és megbízható is. Nagyon jó a kommunikációja, egyenes instrukciókat ad; látszik, hogy szereti amit csinál és lelkes is.
Laura Sz.
Amilyen spontán ötlet volt a fotózás, pontosan olyan könnyedén megkaptuk a közös hangot Rolanddal. Volt egy kis izgalom bennünk, mivel nem mozgunk rutinosan a fényképezőgép előtt, de a kezdeti bátortalanságot gyorsan feloldották Roland poénos és segítő “utasításai”. A szuper hangulat és csodás fotók garantáltak!
S. Klementina & L. Ádám
Nagyon szerettem Rolanddal dolgozni! A fotózásunk első pillanattól kezdve kényelmesen és magabiztosnak éreztem magam a kamera előtt. Nemcsak oldott légkört teremtett, de az élményt is hihetetlenül élvezetessé és szórakoztatóvá tette. A modellezési technikákkal kapcsolatos útmutatásai kivételesek voltak, emiatt imádtam a fotózás minden pillanatát. Összességében egy fantasztikus együttműködés volt, amitől magabiztosnak éreztem magam.
Sara T.
Aki régóta kacérkodik a gondolattal, hogy kamera elé álljon, de gátlásai vannak és nem mer lépni, jó helyen jár. Roland humorával, odaadásával és a fotózás iránti szenvedélyével mindenki biztonságban, megbecsülve érezheti magát. Aki pedig bátrabb és extra élményre vágyik, nagyon tudom ajánlani az analóg fotózást. Izgalmas, hogy a képet nem tudjuk azonnal megnézni a kijelzőn, és várnunk kell a végeredményre, amíg elő nincsenek hivatva. Eszméletlen különleges és hangulatos képek tudnak így születni!
M. Anna
Roland hihetetlen volt! Professzionalizmusa, kivételes kiszolgálása és az általa készített esküvői fotóink lenyűgöző minősége felülmúlta minden várakozásunkat. Gyönyörűen örökítette meg a spontán és valódi pillanatokat is, maradandó emlékeket teremtve nekünk. Szívből ajánljuk őt a különleges napotokra!
Burcu Z. & Sebastian C.
Rolanddal kapcsolatos tapasztalataim egy szóban összefoglalva - KIVÉTELES. Kiváló szervezőkészséggel gondoskodott arról, hogy megfelelően felkészüljünk a fotózásunk napjára; a fotózás előtti kora reggelen felderítette a helyszínt! (Ez elég komoly elkötelezettség!) A fotózás során nagyon türelmes és alapos volt, hogy minden szögből, pózból és helyszínről a lehető legjobb képeket készítsük. A forgatás után számtalan órát töltött a fotóim művészi szerkesztésével, még a személyes preferenciáimat és az üzleti igényeinket is előtérbe helyezte. Emellett őszintén hiszem, hogy lehetetlen nem szupermodellnek érezni magad a Rolanddal való fotózás közben, ugyanis végig veled van és segít neked a fotózás elejétől a végéig! Annak ellenére, hogy a fotózásunk órákon át tartozz, a túláradó pozitív energiakészlete soha nem szűnt meg, és azt is meg kell említenem, hogy ez egy kora reggeli napkeltés fotózás volt, az első napsugaraktól kezdve ott voltunk. Foglalj időpontot Rolanddal MÉG MA. Bátran támogathatom Rolandot ezzel az ígérettel – nekem elhiheted, nem fogsz csalódni!
LaRae Day
Abban már a legelején biztosak voltunk, hogy a fotózás Rolanddal nagyon jó hangulatban fog telni, de arra, hogy ilyen hamar egy hullámhosszra kerülünk, és ilyen jól érezzük magunkat, nem számítottunk. A fotózás időpontja előtt alaposan átbeszéltük, milyen képeket szeretnénk, és hol, amiben Roland abszolút együttműködő volt. Teljes mértékben arra törekedett, hogy a számunkra legmegfelelőbb képeket készítse el. Rugalmassága és precízsége a profizmusának volt köszönhető, az időközben felmerülő esetleges változtatásokhoz is nyitottan állt és minden kívánságunkat meghallgatta. Maga a fotózás egy rendkívül laza, mégis dinamikus hangulatban telt. Rengeteg instrukciót kaptunk Rolandtól a fotózás ideje alatt, ami még inkább hozzájárult a fotók végeredményéhez, amik egytől-egyig magukért beszélnek. A fotózás végeztével már aznap kaptunk tőle ajándékba egyet az elkészült képek közül, és az általunk kiválasztott képeket alig pár nap alatt elkészítette. Szívből ajánljuk Rolandot mindazoknak, akik minőségi képekben szeretnék megörökíteni a számukra különleges eseményeket, pillanatokat, egy jó hangulatú fotózás során, egy profi szakemberrel.
N. Rikarda & Sz. Krisztián
Rolanddal az év elején találkoztam először, amikor odajött hozzám az utcán, és csináltunk néhány random képet, amik csodálatosan sikerültek. Néhány hónappal ezután, a művészi pályafutásom egy nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett, amikor is Roland a kiállításom előtt az egész délelőttöt velem töltötte, és türelmesen lefotózott az összes festményemmel. A környezet nem volt túl segítőkész, csak egy egyszerű budapesti utca, de valahogy mégis sikerült megtalálnia a tökéletes háttereket, és az alkotásaimhoz és az aznapi öltözékemhez illő színeket. Öröm volt vele dolgozni, az eredmények pedig egyszerűen lenyűgözőek.
Melanie B.
Bár nem ez volt az első élményem Roli fényképezőgépének a túloldalán, én hajlamos vagyok rástresszelni az ilyen alkalmakra. Nagyjából 5 perc után viszont, mintha kicseréltek volna. A szokásos viccei és poénkodása mindig feldob egy ilyen fotózást. Mivel most különösen izgatott voltam a reptéri téma miatt, nekem hatalmas élmény volt, hogy mennyi gépet láthattam elszállni felettünk. Sokat nevettünk, sokat gyönyörködtünk. De a kedvencem, hogy annak ellenére, hogy nincsenek konkrét elképzeléseim képeket illetően, valahogy mindig olyanok születnek a végén, amik maximálisan tetszenek. Ez volt messze a legjobb fotós élményem eddig.
F. Laura Hanna
Rolanddal fotózni abszolút élvezet volt. Ez volt az első profi fotózásunk, és nagyon egyszerűvé tette számunkra az egészet. Professzionalizmusa és minőségi poénjai, hogy jól érezzük magunkat, egy csomó nagyszerű eljegyzési fotót eredményezett, amelyeket örömmel fogunk újra és újra visszanézni.
Iulia I. & Radu N.
Roland egy végtelenül kedves, türelmes és segítőkész ember. A fotózás elejétől kezdve nyugodt volt és igyekezett azon lenni, hogy ne stresszeljem túl a dolgokat. Kíváncsi volt az elképzeléseimre, közösen találtuk ki, hogy hol lehetne jó képeket készíteni (természetesen az ő szakértelmére hagyatkoztam leginkább, amit nem bántam meg). Beszélt arról is, hogy milyen objektíveket használ, hogy mit miért csinálunk, tippeket adott pózokhoz, így kipróbálhattam, hogy melyik kényelmes számomra. Humora nagyon ragadós, a képek készítése közben is elsütött pár poént, ami miatt az összes képemen a mosoly és nevetés valódi és egyáltalán nem erőltetett. Csak ajánlani tudom Rolandot, mert a közös munka eredménye garantált elégedettség.
B. Gábor
Körülbelül 2 éve ismertem meg Rolandot. Nagyon sok fotóst kipróbáltam előtte, de mióta Rolit ismerem, évente többször is átutazom az országot, mert Ő az a fotós, akit mindenki keres. Olyan képet készít Rólad, amilyet szeretnél, nem szól bele az elképzeléseidbe, de profi tanácsokkal lát el, hogy a képeid minél profibbak legyenek. Ha úgy mész hozzá, hogy nincs elképzelésed, sincs baj, mert mindenben segítőkész, emellett emberileg is egy jószívű, vicces, és legfőképp korrekt ember, aki mellett könnyen feloldódsz, és ezáltal a fotózás is gördülékenyen zajlik. Mindenkinek ajánlani tudom Rolandot így 200+ km-ről is!
A. Lackó
Szégyenlős vagyok a kamera előtt, nem feltétlenül szeretem ha fotóznak. A filmes fotózásunk elég nagy kihívást jelentett számomra, de Roland minden félelmemet elfeledtette velem a fotózás során. Laza stílusú, elbűvölő személyiség, akit kiváló munkamorál jellemez; a filmes portréfotózás egész folyamata könnyednek tűnt. A folyamat során gondoskodott róla, hogy végig magabiztos legyek. Most visszatekintve az egész élményre, határozottan azt mondom, hogy nagyon élveztem -- köszönet Rolandnak, hogy ilyen csodálatos fotós!
K. Muskan
Egy ismerősömön keresztül találtam rá Rolandra, és egyből megtetszett a stílusa. Rugalmasan meg tudtuk beszélni az időpontot, én megmondtam, hogy milyen jellegű képekre és háttérre gondolok, és ő egy tökéletes helyszínt ajánlott hozzá. Ez volt az első fotózásom, így az elején nem igazán éreztem magam a bőrömben, de Roland nagyon megértő volt, mindvégig rendkívül pozitív és laza volt a hangulat, emellett több hasznos tippet adott pózolás terén. Ezeknek köszönhetően a végére már sokkal magabiztosabbnak éreztem magam, és remek képek sikerültek. Ha első fotózásodon gondolkodsz, de bizonytalan vagy a megfelelő fotós terén, aki kisegít mindenben, szívből ajánlani tudom Rolandot, hihetetlen élmény lesz.
H. György
Általában kerülöm a kamerát, így egyáltalán nem vártam, hogy részt vegyek egy páros fotózáson a feleségemmel. Roland professzionalizmusa és szakértelme azonban sokat segített a fotózásban. Hamar jól éreztem magam a kamera előtt, és a várakozásomat felülmúlta az egész élmény. Összességében a fotózás nagyon romantikus volt, és örökre megőrzöm ezeket a csodás emlékeket a feleségemmel.
Cs. Péter
Egy ideje követtem Roland munkásságát, és igazán tetszettek a portrék, amiket készített másokról, ezért megbeszéltünk egy fotózást. Nagyon rugalmas az időpontegyeztésben, így könnyű dolgod lesz vele. Illetve, ha ez lesz az első portréfotózásod, mint nekem, feltétlenül ajánlom Rolandot, hiszen mindenben türelmesen segített és a koncepciót is együtt találtuk ki. A fentieknek köszönhetően nagyon pozitív élmény volt számomra a fotózás, amit ezúton is köszönök mégegyszer!
H. Ádám
Nemrég elhatároztam, hogy kilépek a komfortzónámból. Változásra vágytam. Évekig követtem Rolandot az Instagramon, és egy nap szeszélyből üzentem neki, hogy találkozzunk egy fotózáson. Íme az igazi csapás: Utálok kamera előtt állni. Úgy döntöttem, teljes mértékben elkötelezem magam amellett, hogy a kilépjek komfortzónámból. Az első képünk pillanatától kezdve kényelmesnek éreztem a fotózást, nagyon jól ment a kommunikáció. A fotózás során Roland irányított a pózolásban, és ragaszkodott ahhoz, hogy a lehető legkényelmesebbé tegye a dolgokat. A fotózás végére mély beszélgetésbe merültünk az önelégültség harcáról. A növekedéshez le kell győznünk a tökéletesség iránti vágyunkat, és fel kell ölelnünk azokat a területeket, ahol gyengék vagyunk. Aki fontolgatja, nagyon ajánlom, hogy tegye meg ezt a lépést, és foglaljon le egy fotózást Rolanddal. Ne feledd, nem tudsz fejlődni, ha a komfortzónádban maradsz.
Cs. Tatum
Roland munkája a social medián jött velem szembe. Rögtön be is követtem a zseniális hangulatú, minőségű képeit miatt. Az első közös fotózásunkon vált számomra világossá, hogy nem csak egy nagyszerű fotóst, de egy nagyon jó fej embert ismerhetek meg a személyében. Rolanddal a fotózások mindig iszonyat jó hangulatban telnek, egy percig nem érzi feszélyezve magát az ember. Még akkor sem, ha épp nem szokott a kamera előtt állni, avagy a kamera másik oldalához van szokva. Kreativitása motiváló, segítőkészsége pedig a mai világban ritka. Bármikor beszélek Vele, mindig szívesen ellát hasznos tanácsokkal, bátorít és ösztönöz. Teljes szívemből ajánlom Rolandot, egy élmény vele dolgozni!
B. Lilla
Életem során rengeteget izgultam, féltem kiállni emberek elé és nehezen tudtam őszintén mosolyogni. Egyik nap szembe jött velem Roli fotós oldala, és nagyon szimpatikus volt ő maga is és a képei is. Nagyon örültem, hogy gyorsan válaszolt, és még azon a héten el is tudtunk menni fotózni. Nagyon izgultam az elején, mert azt hittem, hogy rólam nem lehet jó fotót csinálni, de ő mégis tudott. A sok poénjával könnyen oldotta a hangulatot, így egyből az igazi mosolyom bújt elő, és szenzációs képeink születtek. Mindenkinek ajánlani tudom, Roland remek társaság, aki csodás képeket, emlékeket készít. Már sokszor voltam vele portré fotózni egyéniben és párosban is, és vele minden alkalom egy feltöltődés.
N. Kata
Rolanddal pár hónappal ezelőtt sodort össze minket az élet, amikor egy kellemes tavaszi délutánon váratlanul odalépett hozzánk, hogy a távolból csinált rólunk a barátnőmmel pár fotót. Teljesen el voltunk ragadtatva, szuper képek lettek! Látva a további munkáit, biztos voltam benne, ha minőségi fotókra lesz szükségem, még keresni fogom. Hamarosan így is lett, és abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. A fotózás alatt gondoskodott az oldott hangulatról, könnyen meg tudtuk találni a közös hangot, és tökéletesen el tudta találni az elképzelésemet. Kifejezetten elégedett voltam a rugalmasságával és gyorsaságával az időpont egyeztetés, maga a fotózás és a megkapott képek tekintetében is. Csak ajánlani tudom Rolandot mindenkinek! És ahogy meglátja, használja a fényt… na azt tedd próbára!
G. Mici
Immár másodszor volt szerencsém Rolanddal együtt dolgozni. Bevallom, meglepett, amikor pár hónappal ezelőtt az utcán egy spontán fotózásra szólított le. Sosem tartottam fotogénnek magam, meggyőződésem volt, hogy rólam szinte lehetetlen előnyös képet készíteni. Ezzel ellentétben, erre mindkét alkalom tökéletesen rácáfolt. A fotózások remek hangulatban teltek, a végeredményért pedig egyszerűen oda és vissza vagyok. Fontosnak tartom még megemlíteni Roland személyét; kedves, türelmes, és a fotózás teljes időtartalma alatt igyekszik az önfeledt légkör megteremtésére. Aki egy kis önbizalom növelésre, jó hangulatra, és persze csoda képekre vágyik, annak szívből tudom ajánlani Őt!
O. Detti
Én mindig is izgulós típus voltam, ez a fotózás előtt sem volt másképp. Sosem voltam még fotózáson, nem tudtam, milyen lesz a közös munka, hogy hogyan kéne beállnom a képekhez, vagy hogy mennyire fogom tudni elengedni magam. De ez az izgulás az első percek után elmúlt. Nagyok jól esett, hogy beszélgetünk előtte, kicsit ráhangolódtunk fotózásra és közösen találtuk meg a legjobb helyeket. Nagyon jól esett a sok biztatás és dicséret, illetve Roland viccei is jók voltak, ami sokat segített, hogy őszintén tudjak mosolyogni! Ilyen sok jó kép sosem készült még rólam, és alig vártam, hogy megkapjam őket. Összeségében én nagyon élveztem a fotózást Rolanddal, tökéletes első alkalom volt, és remélem lesz lehetőségem még hasonlókhoz!
B. Eszter
A fotózás előtt kissé féltem, hogy jól fognak-e sikerülni a fotók, mivel nincs modellkedésben sok tapasztalatom és eddig csak ismerősök és barátok fotóztak. Kimozdultam a komfort zónámból ezen az alkalmon, ugyanakkor maga a stílus (vintage, retro) nagyon is közel állt hozzám, így mégis otthonosnak éreztem fotózást. Talán ez volt az első alkalom, amikor a leghamarabb feloldódtam fotózás során. Örültem, hogy kíváncsi volt Roli a véleményemre, megmutatta a fotókat, érdekelte, hogy van-e bármilyen elképzelésem, akár helyszínnel kapcsolatban, akár pózokról legyen szó. Tetszett, hogy együtt dolgoztunk azon, hogy minőségi és csodálatos képek szülessenek, és nem éreztem azt, hogy egyedül kéne megbirkóznom a feladattal. Összességében elmondhatom, hogy Roli nagyon minőségi és kreatív munkát végez a fotózás és az utómunka során!
V. Gabcsi
Rolanddal először a karácsonyi vásárban vettem részt fotózáson, ami gyorsan egy rendkívül jó hangulatú baráti beszélgetéssé alakult. Szinte azonnal meg tudtam nyílni, hiszen csupán a lényével is egy rendkívül biztonságos és kellemes légkört teremtett már az első pillanattól kezdve. Minden gátlásomat elengedve tudtam a kamerába mosolyogni, ami előtte nem volt jellemző rám, de Rolandnak hála, ezt az oldalamat is meg tudtam ismerni. Azóta kétszer volt alkalmam közös fotózáson részt venni vele, amik szintén nagyon flottul mentek, a kézhez kapott képeim után pedig a rég elveszett önbizalmam is elkezdett visszatérni, Rolandnak hála!
T. Réka
Elég sokszor vannak gátlásaim, ha más készít rólam képeket, ezért kicsit aggódtam, hogy egyáltalán komfortosnak érzem-e majd az egész folyamatot és tetszeni fognak-e a képek. Nos, azt kell mondjam, hogy teljesen pozitív csalódás volt számomra. Abban biztos voltam, hogy hihetetlen élmény lesz, mert ez volt az első igazi nagybetűsnek mondható fotózásom, de arra nem számítottam, hogy mekkora magabiztosságot és önbizalmat ad majd a fotózás Rolanddal. Egyszerűen minden kép, amit kaptam, csodálatos volt, és elkapott a bőség zavara, hogy mennyire gyönyörűek egytől egyig. A hangulat végig szuper volt, sok nevetéssel, mindezt profizmussal ötvözve.
A. Gréta
Eddig kétszer volt alkalmam együtt dolgozni Rolanddal, és mindkét alkalom felejthetetlen élmény volt. Az első alkalommal nem tudtam mire számítsak, azt meg főleg nem, hogy hogyan kell "pózolni" a kamera előtt. Viszont Roland humorának köszönhetően az első pillanattól kezdve megfeledkeztem arról, hogy egyáltalán fotózáson vagyok! Amikor a párommal mentünk hozzá, féltünk, hogy furcsa lesz kamera előtt csókot váltani, de ott is végig humorizált, kihozta belőlünk a természetes, meghitt pillanatainkat. Ezáltal a fotók nem beállított pillanatokat, hanem valódi szeretetet sugároznak, amikre mindig mosolyogva nézünk. Röviden, ha valakit, Rolandot csakis ajánlani tudom!
V. Jázmin
A legjobb fotózás volt az életemben! Egy olyan témában készültek a képek, ami tényleg én vagyok. Roland vicces, kedves személyisége garantálta a jó hangulatot. Jól éreztem magam és felszabadultam. Lenyűgözött ahogy készíti képeit, azzal a precizitással, pontossággal, az elképzelésekkel és ötletekkel a fejében. Nekem nagyon tetszik a végeredmény. Köszönöm! Szívből ajánlom mindenkinek Rolandot! Csodás, amit alkot a világban!
Z. Kincső
Életem első fotózására készültem. Megmondom őszintén, nagyon izgultam, mert a kamerák előtt sosem érzem komfortosan magam, pedig edzőként igazán nincs mit takargatnom. Rolandot sem ismertem, ez sem könnyített a helyzeten. Hála Istennek, Rolanddal a közös munka minden várakozásomat felülmúlta, teljesen sikerült feloldódni már a fotózás legelején. Nagyon meg vagyok elégedve a képekkel, egy teljesen új arcomat mutatta meg, amiért nagyon hálás vagyok. Ha épp egy laza, kedves, jó humorú fotóst keresnél, akivel hamar megtalálod a közös hangot, szívből ajánlom Rolandot! Köszönöm ezúton is a lehetőséget, a képeket, szuper emlék és ajándék is egyben!
U. Sarolta
Az első közös fotózásunkhoz kerestem Budapesti portré fotóst Instagramon, ekkor találtam rá Rolandra. A kezdetektől nagyon tetszett a munkája; a képei, a színek, mind passzoltak az elvárásainknak. A fotózás elején kicsit félénkek voltunk, de Roland nagyon barátságos volt, sokat beszélgettünk és nevettünk, így könnyen feloldódtunk és hihetetlen jó képek készültek rólunk. Budapest nagyon sokat jelent nekünk, és Roland kitűnően megörökítette a közös élményünket.
Jackie N. & André P.
Őszintén szólva, nem vagyok az a mosolygós fajta. Ráadásul, gyerekkorom óta kényelmetlenül éreztem magam, ha célba vett egy fényképezőgép objektíve. Ezt pedig csak tetézte a készülék túloldaláról érkező kissé ingerült felszólítás: 'Mosolyogj már egy kicsit!'. Szerencsére, ahogy teltek az évek, a kamera előtti szorongás is mérséklődött. Az igazi áttörést azonban Rolandnak köszönhetem. Már az első fotózásunk alkalmával sikerült elérnie, hogy feloldódjak, folyamatosan instruált, a végeredmény pedig gyönyörű lett. Már alig várom, hogy újra együtt alkothassunk valami szépet, a kalapjaimmal a főszerepben!
V. Nóri
Roppantul izgultam Roland portré fotózása előtt, mert azelőtt nem vettem részt hasonló eseményen. Az volt a legrémisztőbb, hogy a zöldfülűségem kényelmetlen szituációkhoz fog vezetni, és égni fogok, hogy a legtriviálisabb pózolási axiómákat sem ismerem. Ezek az aggályok azonnal elpárologtak, amint kezet fogtam a mosolygós és barátságos úriemberrel. Találkozásunk pillanatától egy haverral lógtam, viccelődtem és közben mindenféle képeken ötleteltünk. Nem volt nyomás, nem volt stressz. Meglepetésemre a fotók rendkívül szépen sikerültek, a kora őszi színek remekül mutatnak a képeken! Nem csak, hogy minden pózolási aggályomon túllendültem, de egy teljesen új lencsén keresztül láttam magamat. Érdekes élmény volt kívülről tekinteni a mozdulatokra, gesztikulációkra és érzelmekre. Ezért Rolandnak hálával tartozom.
B. Balázs
Rolandot a Budapesti nyaralásunkon ismertük meg, amikor megmutatott nekünk egy fotót, amit spontán készített rólunk az utcán. A munkái alapján nagyszerű szakembernek gondoltuk, így felkértük életünk első közös fotózására. A fotózás nagyszerű hangulatban, élménydúsan telt. Nagyon izgultunk az elején, de Roland, nagyszerű személyiség és szakember lévén, segített végig nyugodtnak maradni. A lényeg az, hogy legyél önmagad a fotózáson, hogy a képek visszaadják a valódi önmagadat. Kérdés nélkül egy felejthetetlen élmény volt!
Cinta W. & Jorge G.
Tökéletesek! Egytől egyig. Amikor utaztam a fotózás helyszínére, azon gondolkodtam, hogy szerintem 4-5 kép bőven elég lesz, végtére is, minek több? Nos, abból a több, mint 200 (Roland által örömmel és dalolva készített) képből alig tudtam választani. Mindig megtalálta a jó szögeket, helyeket és kifejezetten nyitott volt az én ötleteimre is végig. Teljesen érthető és követhető instrukciókat adott, valamint segített, hogy az általam elképzelt képek tényleg olyanok legyenek, ahogy azt megálmodtam.
M. Anna
Nagyon közvetlenül telt a fotózás Rolanddal már az első perctől kezdve. Ez volt az első fotózásom, így ez nagyon sokat segített nekem abban, hogy hamar feloldódhassak. Idejét és türelmét nem sajnálva készültek el a változatos tematikájú képek. Sokat segített a megfelelő pózokban, és mindig meghallgatta az elképzeléseim... a végeredmény pedig nagyszerű lett!
M. Cinti
Ismered azt az érzést, hogy rólad nem lehet jó képet csinálni? Én ezzel a mondattal indultam el fotózni Rolanddal, aki ezt követően a végtelen türelmével, szuper látásmódjával és kreativitásával bebizonyította, hogy nincs igazam, én pedig nem győztem utána válogatni a jobbnál jobb képek közül. A gyönyörű képek mellé pedig grátiszként egy végtelenül jó fej és vicces fotóst is kapsz.
E. Dóri
Rolanddal egyszerűen fantasztikus volt a fotózás. Nagyon kedves, segítőkész és igyekszik a legkreatívabban megörökíteni a pillanatokat. Mindenkinek boldogan ajánlom. Garantálom, hogy nem mindennapi élményben lesz részetek, ha Őt választjátok. Nem csak figyelmes, de maximálisan professzionális (és nem mellesleg a humorérzéke is páratlan)!
P. Luca & P. Dávid
Rolival a közös munka mindig jókedvűen és gördülékenyen zajlik, az egész fotózás jó hangulatú. Általában mindig kitalálunk valami kicsit újat és kreatívat. Roland csodásan megvalósítja azokat a képeket, amiket a fejemben elképzelek. Bátran keresem meg kreatívabb, nehezebb kérésekkel is, és mindig valami elképesztő fotósorozat készül belőle. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
É. Vivien
Roland által ki tudtam lépni a komfortzónámból, és a gyönyörűen virágzó fák alatt, az aranyórában készítettük el ezt a csodás sorozatot. Nem mellesleg, kezdő fotósként igazán sok mindent tanulhattam tőle a közös munka során – mindezt a jövőben alkalmazni is fogom.
P. Kata
Készítsük el a Te Történetedet
Akár egy kreatív ötlet jár a fejedben, vagy egyszerűen csak szeretnéd felfedezni az őszinte kifejezés varázsát, a történeted következő fejezete itt kezdődik.
Válassz Élményt